Meghalt.
Szerencsére nem kellett még ezt a szót rokonnal, baráttal, ismerőssel kapcsolatban hallanom vagy olvasnom. Ma viszont igen.
Az iwiwen jön az üzenet, a lányt már vagy egy évtizede nem láttam. Csak annyi, hogy baleset. És hogy meghalt.
Meghalt - még magamban kimondva is annyira tompán kong, teljesen máshogy, mint amikor csak úgy újságban vagy könyvben látom, mert most szól valakiről, akit nem vezetnek fehérben oltár elé, nem tipródik majd azon, hogy vízben, fekve, ülve vagy otthon szüljön, nem fáj a feje a gyerek első karója miatt és nem aggódik azon, hogy a csemetéje is olyan jól/rosszul választ majd párt, mint ő, vagy sem.
Nem tudom, mi történt. Baleset, ennyi volt a levélben, és semmi több, ém meg látom azt a fotót az évkönyvből magam előtt, mikor először kinyitott az alagsorban a büfé, totál illegális lehetett, fémdobozos kólát és csipszet vehettél ott. Nála egy kóla volt, de eltakarta, másik két lány mellette. Egyiküknek pár napja kisfia született, a másikat felhívtam, mikor megérkezett az üzenet.
Járt volna neki is a fehér ruha, a fájdalom, az aggodalom, boldogság, könny, bánat, nyaralás, egészségtelen étel, másnaposság, mozifilmek, repülőút és annyi más még nagyon-nagyon sok. És ő ráadásul ha dolgozott, embereken segített. Én meg firkálok, de jobb lesz ettől valakinek?...
Nem fair az élet. Nagyon nem. Én meg azon dühöngök, hogy valaki, akitől ne is akarnék igazán semmit, nem írt SMS-t. Fel kellene már ébredni végre.