Tegnap este ültünk és vihogtunk a kis alkohol után - itt volt az ideje, mert már hónapok óta egyetlen találkozót sem voltunk képesek összehozni. Szóval ültünk a bevásárlóközpontban a kanapén, ittam a vécében összemixelt cherrybrandys kólát, ő meg a bombavodkát, és olyanon vigyorogtunk, aki meg is érdemli, meg nem is, offline is éltük az online életünket, kicseréltük a kettőnknél hónapok alatt felhalmozódott cuccosokat, és végül csak az írásnál kötöttünk ki, jellemző, a kékharisnyák. De olyan jó volt, hogy végre nyugis lehettem, és délután megbeszélhettem valakivel, hogy moziba kéne menni meg színházba meg együtt utazni majd, aztán kikérte a véleményem és elmondtam, este meg összevigyorogtam valakivel, akivel megválthattuk a magunk kis világát rövidített változatban.
Ma meg órákon át hallgattam az mp3-at, olyan hangpt, amitől lúdbőrös lesz a karomon a bőr, meg beleremeg a gyomrom és legszívesebben kifeküdnék az ágyra, lógatnám a fejem a szélénél, betakaróznék, őt hallgatnám és nem is gondolnék semmire, miközben mindenre gondolok. Ki akarom kapcsolni az agyamat.
2007. november 1., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
:))))))))))
Megjegyzés küldése