2007. szeptember 30., vasárnap

Love Actually

Nem tudom, mennyire picsablog ez itten végülis, most azonban mindenképpen át kell mennem érzelgős picsába.
Nemrég ért véget a csigakettőn, ami már rég nem csigakettő, az Igazából szerelem. Egyszerűen nem tudom nem szeretni ezt a filmet: például a 2007-es évbe is úgy érkeztem, hogy ezt néztem (jobb, mint egy kelletlen nyújírparty). A miért elég egyszerű: amikor a vége felirathoz érünk, kb 200 %-al jobb a kedvem, mint amikor még csak elkezdődött. És már várom, hogy Hugh Grant táncra perdüljön meg a színpadon csókolózzon, meg Colin Firth, akit NEM IS SZERETEK, megkérje portugálul a lány kezét, és hogy Sammy utánafusson a szerelmének a Heathrow-n, vagy megnézzék a Titanicot Liam Neesonnal.
Szóval úgy, ahogy van, olyan keserédesen imádom. Ez az a film, amit még az is szeret, aki hozzáteszi, hogy limonádé.
Szeretném hinni, hogy igazából szerelem az, ami körülvesz minket. És amikor ezt a filmet nézem, egy kicsit úgy érzem, hogy tényleg.

2007. szeptember 29., szombat

Bújnék vagy nem bújnék

Egyik este úgy éreztem, jól vagyok itten egyedül, nem kell, hogy mellém feküdjön bárki is, el olvasgatok itten szépen az éjszakában. Nem undorom volt, és ez itt nem feminista szöveg, egyszerűen elégedettséget éreztem. Nem hiányzott semmi.
Tegnap este pont fordítva történt. Olvastam ugyan, de hiányzott egy másik test melege, közelsége. Nem konkrét valakié, hanem bárkié. (Imádom a nyelvünket.) Bújni akartam, de nem szeretkezni.
Na ezek után próbáljon valaki együttélni velem.

2007. szeptember 28., péntek

Nők és mozi


Az a baj a hangsúlyosan pasimentes időszakokkal, hogy amikor megnézek egy filmet, azonnal megerőszakolnám a főszereplőt.
Ma Clive Owen a soros....

2007. szeptember 27., csütörtök

Termékleírás: ideális férfi

Nem mellékes, hogy az ember milyen pasit akar, ugyebár.
Egyszer nem lenne rossz egy pasi, akinek vastag keretes szemüvege van és olyan viccesen felállítja a feje tetején a hajat, de oldalt nem.

Bár azért túlzottan ne zselézze, pláne, ha kopaszodik, és lehetőleg inkább ne is kopaszodjon. És ne legyen hosszú haja agyonhasznált gumival becopfozva, valamint 15 darab szeretlek, gizi tetkója sem.

Egyébként nem tudom elképzelni, hogy azok a pasik, akiket általában öltönyben lát az amber, milyenek akkor, amikor lazítanak. Macinaciba ugranak? Vagy otthon is zakó a dresszkód?

Olyan pasi nem kell, aki övtáskát hord és a hátizsák sem túl szexi, akkor inkább kis aktatáska.

Olyan pali is jó lenne, aki tudja viselni a nyakkendőt, nem vesz fel szandált fehér zoknival, sőt inkább akkor vegyen papucsot, akár vijetnámit, de ne szandit.

Ja, a pasi ne legyen soványabb nálam, mert az kellemetlen, és legyen minimum olyan magas mint én, de inkább vagy öt centivel magasabb.
Elég, ha nekem van kisebbségi komplexusom.

Az ideális pasi nem túlsúlyos, vagy nem nagyon.... de azért ne is legyen anorexiás alkat. Ha gyantáztatja a karját vagy a mellkasát, röhögőgörcsöt kapok tőle, szóval az sem kell.
Az azért alap, hogy a borotvát nem csak hírből ismeri. Bajszot nem növeszt, nem nevezi combkefének a körszakállt, pajesza esetleg lehet. A bőre nem csillog, az orra és a füle nem szőrös. Legalábbis nem látványosan.

Szókincse legalább néhány száz szóból áll, nem csak a számítógép, a telefonok, a pénz és a nők meg a munkéája érdeklik. Az autókat kihagytam.

Lehet vele beszélgetni. Esetleg olvas is, de elaglábbis tud olvasni... Lehet vele moziba menni. Vásárolni nem muszáj. Eljön koncertre, adott esetben színházba. A komolyzenétől sem lesz öngyilkos.

Tudja, merre van a bolt. Adott esetben leviszi a szemetet, a mosogatástól nem érzi magát kevesebbnek.

Nem kérdezgeti, hogy miket írogatok a blogba. Nem indít ellenblogot dacból.

Ha nem is bírja a barátaimat, igyekszik nem látványosan utálni, és ha én nem bírom a barátait, nem tukmálja rám őket.

Nem olvas bele a leveleimbe, nem szerzi meg a jelszavaimat.

Vigyáz rám, ha kell, ő a férfi a háznál, de tudja, hogy én meg a nő vagyok.

A házasság szerinte nem "csak egy papír".

Tudja, mi az az óvszer, és nem fél használni...

Nem akad ki a "konyhaművészetemen", nem tárgyal ki anyuval, nővérrel.

Van keresete.

Meg munkája.

És legalább néhány célja az életben.

Nem akut alkoholista, kábítószerfogyasztó, szenvedélybeteg.

Nem a maffia tagja, nem volt még sitten, és nem is tervezi ezeket

...vagy ha ezen a pontok valamelyikének nem felel meg, fel tud mutatni valami olyat, amitől mindezt megbocsátom.

2007. szeptember 26., szerda

10 ok

Tíz ok, amiért Az Operaház Fantomjával összebútorozni a legvonzóbb lehetőség egy mai nő számára

1. A fantom igazán jó cuccokat hord. Ezt elég kevés pasiról lehet manapság elmondani.
2. A fantomnak van stílusa. Ezt még kevesebbről.
3. A fantom kreatív és intelligens. Most ragozzam, hogy ezt hány pasiról lehet elmondani?
4. Közös lakásotok igazán egyedi módon berendezett.
5. A szomszédokkal sem lesz soha gond, az operaház pincéje nem olyan népszerű az ingatlanpiacon.
6. A fantom asszonyát tisztelet illeti meg, vagy ellenkező esetben kötél a sértegető nyaka köé.
7. Eredeti ajándékokat kapsz. Rosszabb napokon menüettet, jobbakon szimfóniát ír hozzád, és akkor az évfordulókat nem is említettem.
8. A pasidat mindenki tiszteli. Aki nem, az fél tőle.
9. Reális esélyed van színdarabban, filmben stb szerepelni anélkül hogy valóságshow-ba kellene beköltöznöd
10. Jó hír: az ő hibái az arc kis sajátosságában és az enyhe mániában kimerülnek. Van esélyed ennyire tökéletes pasira a valóságban?....

A szomorú az, hogy a tízes pontra a válasz nem....

2007. szeptember 25., kedd

Az intellektuális vonzalom

Két éve, egy napsütéses reggelen Genfben arról beszélgettünk a barátnőmmel, hogy milyen nagy hatással van a nőre, ha okos férfivel találkozik. Akinek két mondatából kiderül, hogy eszes, és ezzel az ujja köré csavart. Nem kellenek virágok, bonbon, bókok, megtisztelve érzed magad, hogy beszél hozzád.
De ez nem megalázó számodra, sőt. Fel akarsz nőni hozzá, persze sose fogsz, gondolod te, de egy próbát megér.
Veszélyes lehet viszont, ha az eszén kívül nem szeretünk mást...

2007. szeptember 24., hétfő

Jaj ,de szép vagy....

Őszintén, a pasiknál az y kromoszómában van kódolva az utcai beszólás, vagy oviban tartanak nekik kiscsoportos foglalkozást ezügyben, esetleg a már nem koedukált tesiórán tanulják ezt? Nem hiszem, hogy van olyan nő, akit nem zavar az, amikor a munkások, a fekahajdemenőcsávók és hasonló elemek beszólnak neki az utcán. mint például de szép tested van, vagy ahogy a húgomnak egyszer mondták, simán "csöcs". Vagy megbasználak, esetleg, minek ide a szofisztikált fogalmazásmód.
Ma én csak egy hi beautifult kaptam, hadd ne mondjam el, ma mennyire nem voltam beautiful a túragatyában, fejemen kendővel. A 30 kilós fekete úrimeber hercig kis kalappal - tőle származott a rém elmés köszönés - persze csak pár lépéssel később ébresztette fel a gondolatot, mely szerint bye, ugly, vagy valami hasonlóan elmés szöveg kellett volna ide.
De pőszintén, ezeket mivel lehet leszerelni? Barátnőm egyszer megkapta a jaj de szép vagyot, mire csípőből nyomta a te nem annyirát válaszként. Ez az irányvonal tetszik, valahogy így kéne, csak amikor mindig 2 perccel később jut az eszedbe a beszólás...
Egyszer voltak itt munkások a házban, be is szólogattak és amikor feldühödve visszakérdeztem, hogy ezt muszáj-e, mintha meg se hallották volna, és félrenéztek. Akkor nagyon pipa voltam, azóta sem tudom, mit kellett volna még mondani, vagy csak simán lefejelni az overallos adoniszjelöltet.
Mert persze, olyan sosem szól be ilyet, akitől az ember szívesen hallaná. Nem mintha olyantól az utcán elfogadnám.
És vajon a nőknek miért nem jut soha eszébe ilyesmi....

2007. szeptember 23., vasárnap

Ma láttam egy darabot a Kamrában. Nem fogok kitérni a művészi igényességre, a tartalomnak csak egy töredékét szeretném vázolni.
Két szerető beszélget, arról, hogy melyikük hogyan bírja azt a helyzetet, amikor a férjjel/feleséggel kell ágyba bújnia. A férfi azt mondja, ilyenkor a szép emlékekre gondol. Mire a nő: Te emlékezetből baszol?

2007. szeptember 21., péntek

Az egyik azt mondja, alkalmatlan vagy a párkapcsolatra, meg kurvulsz, és frigid vagy. A másik azt mondja, bár angolul nem tudsz olyan jól, a csókod fantasztikus. A harmadik: kedves vagy. A negyedik nem mond semmit. Az ötödik szerint vannak értékeid. A hatodik szerint jó vagy az ágyban. A hetedik a lelki társának kiált ki. A nyolcadik azt mondja, ne kombinálj annyit.
A többiről nem tudod, mit gondol. A lényeg: ők tudják, hogy te ki vagy. Még ha erre te nem is jöttél rá.

Menthetetlen

Elgondolkodtam azon, hogy mennyire ciki, ha az ember lánya 15-20 perc konstansan csakis neki tanúsított figyelem, kellemes beszélgetés és egy-két random - amúgy más csillagrendszerekben teljesen természetes - figyelmesség kapcsán elkezd gondolkodni azon, hogy passzolunk-e szemszínben, stílusban, életvitelben, érdeklődésben és öltözködésben, hozzá költözünk-e majd vagy vegyünk inkább lakást, és milyen színű legyen a menyecskeruha. Volt egy időszak, amikor ezt a vonulatot elég jól sikerült visszanyomnom, mostanában azonban kevésbé megy, pedig hát a negatív tapasztalatok éppen ennek az ellenkezőjét indokolnák.
Igaz, az is lehet, hogy kábé egy órája tartó hasonló gondolatok mentén megszerkesztett elmebaj után jobban megnézem a random utamba akadót, és arra jutok, hogy EGYÉBKÉNT az utcán nem bámulnám meg, és nem futnék utána könyörögve, hogy legyen gyermekem apja. Így viszont elindulnak az apró jelek a mégsem-kiszemelt felé, és vége is a dalnak. ami nem is baj.
Pedig mondjuk ha rajta kellene így elgondolkodnom, hát akkor nem is kellene elgondolkodnom... (Petrikvilszon egyébként, a kar meg kétvinszleté, de most petrik a téma)

2007. szeptember 18., kedd

Tha machine accepts coins only

A világ legjobb automatái Nagy-Britanniában vannak. Nem elég, hogy valami eszméletlen idióta fogkrémrágót árulnak reptereken meg bevásárlóközpontokban a mosdóban kettőt egy fontért, nem ám.
Egy pubban bukkantam a következő készségre. A női mosdó egyetlen helyiségből állt, a falán egy automatával, amelyben - gondolom ha már bátorra ittad volna magad és felszedtél egy pasit, vagy épp ellenkezőleg, megint egyedül mész haza, szóval minden alkalomra - vibrációs péniszgyűrű, sima vibri meg pillangós vibri is van. Utóbbiak 5 illetve 7 fontba fájnak, kb 4000 és 4800 hángérien forintsz. A desperate housevife-ok ellen riasztóval védett gépnek lehet, hogy párja is van a férfimosdóban, bevallom, nem néztem meg, pedig arra jutottam, hogy ezt kellett volna tennem.
Egyébként pedig projekt van folyamatban, méltóságunk (HAHAHA) megőrzése érdeklben Pritivumennel megfogadtuk, hogy ő nem telefonál, én meg nem írok idegesítőpasinak. Mindkettőnknek van ilyenje ugyanis. 3 hét a projekt, ha a hím lépést tesz, arra szabad reagálni, de magunktól nem kezdünk semmibe. Ha kibírtuk, masszázzsal jutalmazzuk magunkat függetlenül attól, mi lett a pasi vége:) Tetszik, mert ár a masszirga drága lesz, de mindenképp nyerünk - ha betartjuk a szabályokat...

2007. szeptember 16., vasárnap

Törülközőben

Állok szépen anyaszült meztelen a négycsillagos szálló fürdőszobájában, vizes hajjal, mire egyszercsak kopogtatnak. No de ki lehet az? Kopognak még egyszer...Basszus, muszáj kimenni. Magamra tekerem a törülközőt, hajammal mit sem törődök, és kinyitom résnyire az ajtót. És ki áll ott? Nem a takarítónő.
Hanem a "kolléga", akivel mentem. A 21 éves...fiú...
Bájosan elcsevegtünk vagy három percig, majd becsuktam az ajtót és megszárítottam a hajam...

2007. szeptember 15., szombat

Helló Kitti


Hello Kitty igazából valamivel öregebb, mint én, de nem számít, mert Csipkerózsika-álmából csak nemrégiben keltették fel. Amikor igazán hello Kitty-kompatibilis életkorban voltam és annyira vehemensen játszottunk oapás-mamást Kennel és a kilenc Barbie-val, hogy összetört alattuk az ágy, akkor éppen Viszlát volt Kittynek, de most újra itt van.
Nekem eddig Hello Kitty-matricáim és egyszer egy nyalókám volt, ami azért tuti, mert átlátszó és benne van Kitty egész addig, amíg végig nem nyaltad, tehát nem tűnik el csak úgy, hahá! Aztán van a háztartásban még kis helókitti kéztörlő meg pló, ők nem az én tulajdonomat képzik, de a telefonom tartóján is van egy nagy matrica, meg nézegettem már pénztárcákat is.
De az űberjó az, hogy a Happy Mealhez most Hello Kitty meg valami kisfiúknak való baromság van a Mekibe'. Még sose vettem hepimílt és eddig azt hittem, hogy majd max olyan 7-8 év múlva fogok, ha fogok, amikor esetleg lesz gyerekem és már elfogadható, hogy junk foodot fogyasszon. Nade most.
Nem gáz több mint negyedszázadosan hepimílt kérni? És direkte helókittiset? És ha olyan nincs, akkor ne kérjek hepimílt se? És kibonthatom már a boltban visítva a dobozt?
Mindenestre ha nem lesz, akkor elmegyek a Douglasbe, és majd kittis szappannal, kis törölközővel kárpótolom magam. De még össze kell szednem minden bátorságom, és megpróbálni mekikittit szerezni.

2007. szeptember 14., péntek

... és megcsináltuk....

Gyantaszűz üzenete:
szóval ezeken gondolkodom
Gyantaszűz üzenete:
és elkezdtem használni a bőrfeszesítő termékeket
Gyantaszűz üzenete:
EZÉRT vagyok picsa
Gyantaszűz üzenete:
meg a sarokpuhító krém miatt
Pritivumen üzenete:
en ma tudod min gondolkodtam?
Pritivumen üzenete:
hogy errol kene blogolni
Pritivumen üzenete:
hogy hogy picsulunk
Pritivumen üzenete:
sajat picsablogot kene nyitni
Pritivumen üzenete:
imadnam
Gyantaszűz üzenete:
a picsaságról
Gyantaszűz üzenete:
vagy a hülyeségről
Pritivumen üzenete:
a picsak hulyesegeiről
Gyantaszűz üzenete:
tényleg nemtom hogy bírom ki októberig
Gyantaszűz üzenete:
ha most kedden mennék
Gyantaszűz üzenete:
az is késő lenne
Gyantaszűz üzenete:
túlpörögtem a dolgot
Pritivumen üzenete:
turelem szexet terem
Gyantaszűz üzenete:
de hülye vagy
Gyantaszűz üzenete:
új magyar közmondás
Gyantaszűz üzenete:
behalok
Gyantaszűz üzenete:
de asszem ezt ezentúl használom majd
Pritivumen üzenete:
igen, uj magyar kozmondas
Pritivumen üzenete:
ez lehetne a blog mottoja
Pritivumen üzenete:
nem tetszik?
Gyantaszűz üzenete:
de
Gyantaszűz üzenete:
csinaljuk meg