Menthetetlen

Elgondolkodtam azon, hogy mennyire ciki, ha az ember lánya 15-20 perc konstansan csakis neki tanúsított figyelem, kellemes beszélgetés és egy-két random - amúgy más csillagrendszerekben teljesen természetes - figyelmesség kapcsán elkezd gondolkodni azon, hogy passzolunk-e szemszínben, stílusban, életvitelben, érdeklődésben és öltözködésben, hozzá költözünk-e majd vagy vegyünk inkább lakást, és milyen színű legyen a menyecskeruha. Volt egy időszak, amikor ezt a vonulatot elég jól sikerült visszanyomnom, mostanában azonban kevésbé megy, pedig hát a negatív tapasztalatok éppen ennek az ellenkezőjét indokolnák.
Igaz, az is lehet, hogy kábé egy órája tartó hasonló gondolatok mentén megszerkesztett elmebaj után jobban megnézem a random utamba akadót, és arra jutok, hogy EGYÉBKÉNT az utcán nem bámulnám meg, és nem futnék utána könyörögve, hogy legyen gyermekem apja. Így viszont elindulnak az apró jelek a mégsem-kiszemelt felé, és vége is a dalnak. ami nem is baj.
Pedig mondjuk ha rajta kellene így elgondolkodnom, hát akkor nem is kellene elgondolkodnom... (Petrikvilszon egyébként, a kar meg kétvinszleté, de most petrik a téma)